VegaTerasz

Tejszínes laska sült kőttessel és pirított kápiával

2018. november 27. - VegaTerasz

A VegaTerasz egy játszótér, egy homokozó, ahol létező és eddig nem létező ételeket teszünk közzé. Az alábbi recept a néha már bántóan cikázó elmém szüleménye, és be kell vallanom, előfordul, hogy valami baklövésnek bizonyul, de nem ez. A laska elkészítéséhez egy másik receptet is felhasználtam, azonban a végére eléggé más lett az összkép ahhoz képest.

Hozzávalók a tésztához:

  • fél kiló liszt
  • 375 ml víz
  • 1 evőkanál só
  • 1 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 7 gramm szárított élesztő
  • 100 ml napraforgóolaj a sütéshez

Hozzávalók a szószhoz:

  • 400 gramm laskagomba
  • két evőkanál olívaolaj
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 200 ml tejszín
  • 30 gramm vaj
  • 1 dl fehérbor
  • 1 evőkanál keményítő
  • só, petrezselyemzöld, fehérbors
  • egy kevés parmezán 
  • 1-2 nagy kápia paprika

Meggyúrjuk a kelt tésztát (kézzel vagy géppel - mindegy), majd negyed órát állni hagyjuk. Ezután még egyszer átgyúrjuk, és 40 percre félretesszük kelni.

Elkészítjük a gombás szószunkat. A laskákról levágjuk a kemény részeket, a többit 2-3 centis darabokra vágjuk. A vöröshagymát aprítás után beledobjuk az olivaolajba, és kevés sóval épphogy színre pároljuk. Hozzáadjuk a gombákat, és egy kis főzés után mehet rá a fehérbor. Lefedve 10 percig pároljuk lassú lángon. A tejszínnel felöntve hozzáadjuk a fűszereket és az apróra vágott fokhagymagerezdet, és tíz perc főzés után hozzáadjuk az előzőleg hideg vízben feloldott keményítőt. Reszelünk rá egy kis parmezánt, és kevergetés közben annyi vizet adunk hozzá apránként, hogy kellemesen krémes maradjon. 

A kápiákat egy centis csíkokra vágva nagy lángon pár csepp oliván enyhén égettre sütjük. Ezzel több dolog nincs. Esetleg meghinthetjük sóval sülés közben.

Az időközben megkelt tésztánkat maximum egy centire nyújtjuk - vagy inkább vékonyabbra - és pohárral 5-6 centi átmérőjű korongokat vágunk ki belőle. A nyújtást inkább kézzel jó csinálni, mint nyújtófával - a szabálytalanság itt előny, mellesleg sülés közben úgyis deformálódik. Annyi olajban, hogy félig ellepje a tésztákat, mindkét oldalát aranybarnára sütjük. Oldalanként 2-3 perc elég, különben megpikkelyesedik, megreped, és teleszívja magát olajjal. 

Elkészítési idő: másfél óra
Adag: 6-8

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegaterasz.blog.hu/api/trackback/id/tr1114395924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása